Ortopédia
AZ ORTOPÉDIA TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON
"ADJUNK VISSZA MINÉL TÖBBET AZ ELVESZTETT LEHETŐSÉGEKBŐL, MERT AKKOR LEHETÜNK BÜSZKÉK ARRA, HOGY ITT DOLGOZUNK."
DR. DOLLINGER GYULA
A magyar ortopédia megteremtője
| 1880-as évek | Dr. Dollinger Gyula első művégtagmodelljei |
| 1915. március 25. | Dr. Dollinger és Reich Miksa a Rokkantügyi Hivatal keretében műhelyt nyit |
| 1915 | Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal Művégtaggyára Budapest VIII. Hunyadi u. (Mátyás tér) |
| 1917-1945 | Magyar Királyi Állami Művégtaggár |
| 1920 | Az ortopéd műszerész képzés kezdete |
| 1930-as évek | Az ortopéd sebészeti részleg működésének kezdete |
| 1945-1949 | Állami Művégtaggyár |
| 1949-1957 | A teljes magyar művégtaggyártás államosítása |
| 1957 | Az első Atlasz összeállítása |
| 1982 | Az ortopédiai gyártás magánosításának újrakezdése |
| 1994 | Az OMI megalakulása |
Az első világháború kitörését megelőzően 20 évvel már ortopédiai - pontosabban mesterséges végtagpótlási - problémákkal foglalkozott Dr..Dollinger Gyula sebészprofesszor, aki ezidőtájt már számos művégtagmodellt szerkesztett mind munkavégzésre, mind kozmetikai célból. Ebben az időben hazánkban folyt már a művégtagellátás, azonban csak magánipar jelleggel, kis műhelyekben, ahol - Dollinger szerint - a kivitel a használhatatlanságig tökéletlen volt”.
A világháború kitörését követően, 1915-ben kapta Dr. .Dollinger Gyula a megbízást a Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal Mesterséges Testrészeket Előállító Műhelye megnyitására, a hadirokkantakat ellátó katonai egészségügyi intézményként. Végleges működési helyet a Budapest VIII. kerületi Hunyadi utcában (később Mátyás tér) kapott.
A gyár 1915. március 25.-től fokozatosan fejlődött a történelem súlyos szorításának szükségszerű eredményeként. A két háború közötti időszakban Magyar Királyi Művégtaggyár néven üzemelt. A 30-as évek közepén jelentős állomás volt az 50 ágyas ortopéd sebészet megnyitása a gyár területén. Ez lényegében előfutára volt a ma korszerűnek ismert rehabilitációs alapkoncepciónak, az orvos-beteg-műszerész-gyógytornász együttműködésével biztosított team munkának, mellyel eredményesebb az ellátás.
A második világháború után megindult a régi gyár helyreállítása Állami Művégtaggyár néven. 1949-től pedig Művégtaggyár Nemzeti Vállalat néven működött. A betegellátás javításának érdekében megkezdődött a vidéki hálózat szervezése.
Az első három időrendben a miskolci, a debreceni és a győri. 1956-ban megnyílt Szegeden a negyedik is. A következő évben - a gyár fennállása óta először - fontos dokumentatív munka Indult - az Atlasz összeállítása.
Ez az úttörő dokumentatív kiadvány az országban is az első ilyen tudományos publikáció volt. 1962-ben létesült a keszthelyi üzem, ahol kizárólag ortopéd cipók gyártására rendezkedtek be. Az 1950-es években már 300 fő feletti létszámmal dolgozó gyár a Mátyás téri épületet gyakorlatilag kinőtte. Az Állami és a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével 1963-ban az 1957-óta Gyógyászati Segédeszközök Gyár néven működő vállalat a ma is üzemelő új épületbe települt át. Itt a régi és az új gyártmányok is szervezettebb keretek között, kulturáltabb munkakörülmények közt voltak előállíthatók.
Az új egészségügyi és társadalombiztosítási törvény következményeként - amíg a biztosítottak aránya 1950-ben csupán a lakosság 47% volt, ez 1965-re 85%-ra emelkedett - a szakmával szembeni elvárások is rohamosan növekedtek. Így a gyógyászati segédeszközök – ezen belül az egyedi méretvétel alapján készült - termékek gyártása 1960-tól szembeszökően megnőtt.
A szakmunkás-utánpótlás érdekében jött létre az 50-es években a központi oktatóbázis, ahol hiányszakmákra történik képzés. A 80-as évek második felétől a vállalkozási lehetőségek megnyílása komoly kihívást jelentett elsősorban az ortopéd ágazatnál. Ez a kihívás serkentőleg hatott, és jelentős belső tartalékokat mozgósított. Így jöhettek létre az első gazdasági munkaközösségek, majd indulhattak el a magánvállalkozások, melyek az ellátás javításában óriási szerepet játszottak.
Ennek következményeként alakult meg 10 vállalkozó kezdeményezésére 1994-ben az Ortopedikusok Magyarországi Ipartestülete, amely mára az ortopédiai ellátást végző vállalkozások mintegy 80 %-át tömöríti. A gyártmányskála a háború utáni államosítás következtében a Művégtaggyár Nemzeti Vállalat integrált kisipar termékeitől - fűzők, haskötők, ortopéd cipők, lúdtalpbetétek különféle fajtái - kezdve a vállalat eredeti profilját alkotó művégtagokon át - melyek előállításuk módját és anyagaikat tekintve az elmúlt évtizedek alatt sokat változtak - a legmodernebb rehabilitációs technikai segédeszközökig szinte minden elképzelhető változatot felölel.
Az eredetileg német rendszerre alapozott művégtag gyártás alkatrészigényét jelentős részét még mindig német gyártóktól szerzi be, azonban e területen is bővülnek kapcsolatok. A segédeszközök választék szerinti többsége – különösen a testközeliek - egyedi előállítású termék, amely konkrét betegre készül. A segédeszközökkel való ellátás folyamata a méretvételből, a mintázásból, az elkészítésből és összeállításból, a próbából és a segédeszköz feladásából, majd karbantartásából, illetve időnként újrakészítéséből áll.
A testközeli mozgásszervi segédeszköz készítés éppen úgy lépést tartott a fejlődéssel alapanyag felhasználás, formaalakítás, célszerűség és gyártástechnológia szempontjából, mint bármely más iparág. A régi bőr és kovácsoltvas anyagú eszközök mellett ma már készülnek eszközök fából és műanyagból; a mechanikus és elektronikus eszközök anyagai, a könnyűfém ötvözetek is megtalálhatók az anyagválasztékban. Mindezeken felül az elektronika és a bioenergetika is jelentős helyet foglal el a termékek között.
A termékek választéka, a technológia sokfélesége meghatározza a termelő munkaerők összetételét is. A feladat végrehajtására műszerészt, elektroműszerészt, ortopéd műszerészt, kötszerészt, fűzőkészítőt, fémipari, textilipari, faipari, cipőipari szakmunkást egyaránt kell alkalmazni. A segédeszközök előállítási folyamataira jellemző, hogy egy-egy termék előállításában 5-6 szakma is részt vesz.
Sok helyen megvalósult a TEAM szervezetben történő segédeszközös ellátás, amelyben jelen van az irányító szakorvos mellett a műszaki-technikai szakember, a gyógytornász, esetenként a pszichológus vagy egyéb szükséges egészségügyi szakember is. Az ilyen ellátási forma előnye, hogy az orvosnak a segédeszköz meghatározásánál, próbájánál lehetősége nyílik a műszaki-technikai szakemberrel való konzultálásra, a próbák során az esetlegesen szükséges előírások, változtatások eszközlésére, a próbák orvosi és technikai szempontból megfelelő megtartására. További jelentős előny, hogy a gyógytornásznak már az ellátás közben lehetősége nyílik a beteggel való foglalkozásra, a segédeszköz viselésre való előkészítésére, célszerű használatának betanítására. A termékek korszerűsítésében, az ellátási szolgáltatások színvonalának emelésében nagy segítséget jelent az országos intézetekkel, és az egyetemi klinikákkal való szoros szakmai és tudományos együttműködés.
Összességében elmondható, hogy az elmúl évtizedekben az ortopédiai ellátás jelentős fejlődésen ment keresztül. Nem tehetjük meg azonban, hogy a karosszékben kényelmesen hátradőljünk. Az ellátás korszerűsítéséért még nagyon sok tennivalónk van.